Megosztás
2021.3.4. |

 

A Párbeszéd üdvözli a kormány csütörtökön bejelentett döntéseit, ugyanakkor sajnálatosnak tartja, hogy ismét későn, a harmadik hullám erősen felívelő szakaszában hozta meg azokat. A Párbeszéd az általa már korábban javasolt iskolabezárások mellett számos további intézkedést követel.

 

Akárcsak tavaly ősszel, a második hullám idején, most is későn lépett az Orbán-kormány, amely az egészségügyi dolgozók jogviszonyának erőszakos megváltoztatásával tovább tetézte a bajokat.

 

A Párbeszéd már egy hete követelte, hogy azonnal zárják be az iskolákat, és hozzák előre az iskolai tavaszi szünetet. A most bejelentett bezárás után az óvodás és általános iskolás gyerekek szüleire ismét extra teher hárul majd, aminek a megosztásában az elvileg családbarát kormány továbbra sem akar segíteni nekik.

 

Éppen ezért a Párbeszéd azt követeli: a kormány tegyen meg mindent azért, hogy a munkáltatók engedélyezzék a szülők otthoni munkavégzését. Követeljük továbbá, hogy azon szülők, akik otthon maradnak a gyermekükkel, ezt szabadságkeretüket felhasználása nélkül, 100 százalékos fizetés mellett tehessék meg! Szintén követeljük, hogy az állam a korlátozások miatt érintett szektorok újranyitásáig teljes, 100%-os bértámogatást biztosítson – közvetlenül – a munkavállalóknak, és adjon havi 100 ezer forint válságkezelő alapjövedelmet a munka és jövedelem nélkül maradóknak. Követeljük emellett a pedagógusok azonnali beoltását és az oltásokkal kapcsolatos világos, egyértelmű tájékoztatást!

 

Számos további fontos részlet nem világos: nem hallottunk semmit a nagy felháborodást kiváltó kaszinók bezárásáról, ahogy az sem világos, hogy az éttermek, kávézók, pékségek esetében továbbra is lehetőség lesz-e elvitelre rendelni ételt vagy csak a házhoz szállítás marad.

 

Szintén kérdés, hogy mi lesz a jövő héten esedékes középiskolai szóbeli felvételikkel. A mai bejelentés során hiába vártuk az egészségügyi dolgozók munkaszerződés-módosításának elhalasztását, ahogy nem tudunk semmit az egészségügyi alapellátás, rendelés módjáról sem. De nem tudjuk, hogy a posták és bankok nyitva lesznek-e, vagy, hogy az éttermekben és kávézókban továbbra is lehet-e elvitelre kérni, vagy csak a kiszállítás lehetősége marad. Mindezen kérdésekre azonnali és pontos válaszokat vár a Párbeszéd.

 

 

Budapest, 2021. március 4.

Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője

 

(Fotó: MTI / Balogh Zoltán)