Megosztás
2020.9.19. |

Az Európai Unióban Magyarországon volt a legmagasabb az augusztusi infláció. A KSH szerint átlagosan 3,9 százalékkal nőttek az árak 2019 augusztusához képest. A Párbeszéd szerint ezért szükség lenne a válságkezelő alapjövedelem bevezetésére ahelyett, hogy felesleges, pazarló dolgokra, a haveroknak folynak el a közpénzek.

 

A magyar infláció a 3,9 százalékos növekedéssel egymás követő két hónapban is európai rekordot döntött. A részletek pedig még brutálisabban mutatják meg, hogy nagyon megdrágul az életünk. A nyugdíjas fogyasztói kosárra számolt áremelkedés még a 3,9 százalékot is meghaladta, elérte a 4,3 százalékot. Az élelmiszereken belül az idényárasaké 17,1 százalékkal, a gyümölcsöké 46 százalékkal, a cukoré 13,4 százalékkal. Sőt: a rossz búzatermés miatt már tudható, hogy a liszt ára is emelkedni fog, ami előrevetíti a kenyér árának emelkedését.

 

Ha pedig mindez nem lenne elég, sokaknak csökkent a jövedelme, vagy elvesztették kereseti lehetőségüket – miközben belobbant a járvány második hulláma, és a gazdaság közel sem állt helyre úgy, ahogy azt Orbán Viktor jósolta. Szomorú tény, hogy 15 ezer főnek júliusban lejárt az álláskeresési járadék folyósítási ideje, így ők átkerültek az ellátás nélküli munkanélküliek közé. A regisztrált álláskeresők száma júliusban elérte a 365 755 főt, és az álláskeresők 52,2 százaléka semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott!

 

Ennél erősebb bizonyíték nem kell arra, hogy nem elég a maximum 3 havi álláskeresési járadék, igenis hosszabb munkanélküli ellátásra van szükség. A kormány mindezt „megfejelte” azzal, hogy bár a hazai munkabér-támogatási program lehetősége az év végéig megmarad azoknak a foglalkoztatóknak, amelyek augusztus 31-ig beadták az igénylésüket, ezt követően nem volt lehetőség a jelentkezésre, hiába kérték sokan. Ez előrevetíti, hogy az ősz folyamán még többen fogják elveszíteni a munkájukat, egyre többeknek lesz nehezebb megélniük, miközben folyamatosan emelkednek a fogyasztói árak.

 

A Párbeszéd szerint ezért szükség lenne a válságkezelő alapjövedelem bevezetésére, az álláskeresési járadék 9 hónapra történő meghosszabbítására és összegének megemelésére, valamint a bértámogatási program meghosszabbítására és kibővítésére ahelyett, hogy felesleges, pazarló dolgokra, a haveroknak folynak el a közpénzek.

 

 

Budapest, 2020. szeptember 19.

Burány Sándor,

a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese

 

(Fotó: MTI / Mónus Márton)