Csatlakozz a Párbeszéd közösségéhez!

Kedves Barátunk!

Az első szó mindenekelőtt: bocsánat.

Bocsánatot kérünk tőled, mert bár mindannyian hittünk benne, nem sikerült elhoznunk a kormányváltást. Noha jelöltjeink és politikai közösségünk mindent megtett a győzelemért, erőfeszítéseink kevésnek bizonyultak. Arra az igazságos, szolidáris és zöld Magyarországra, amelyben velünk együtt sokan szeretnének élni, még legalább négy évet kell várnunk – feltéve, hogy addig nem omlik össze magától Orbán hazugságokra és elnyomásra épülő, gazdasági problémáktól fuldokló rendszere. Mindenesetre közösségünk megerősödött, és van neked egy olyan ajánlatunk, amely már mától él!

A második gondolat nem lehet más, mint az önkritika. Kritikával kell rátekintenünk önmagunkra a teljes demokratikus ellenzékben, így a Párbeszédben is. Hiába voltunk jelen a vidéken, nem voltunk jelen eleget, és nem tudtuk elmagyarázni azokat a legegyszerűbb üzeneteket sem, amelyek – talán nem kellő erővel, de – egy megújuló és élhető Magyarországról szóltak. Ezért a következő ciklusban fokozni fogjuk a terepmunkát, és még több gondot fordítunk arra, hogy támogatókat, szimpatizánsokat, szövetségeseket szerezzünk politikánkhoz.

Sokat kell még tanulnunk, hogy kiérdemeljük a választók bizalmát. Tudjuk, hogy nem elég a like és az emoji: sok kézfogásra és beszélgetésre van szükség a választókkal. Nemcsak Budapesten és a nagyvárosok főterein, hanem kisvárosok és a falvak művelődési házaiban, magukra hagyott utcák magukra hagyott embereivel is. Nemcsak kampányidőszakban, hanem az egész ciklusban. Fontos, hogy minél többekhez eljusson egy posztunk egy megosztással, de még fontosabb a személyes jelenlét és a beszélgetés ott, ahol az ellenzéket csak hírből, a gátlástalanul hazudó állami propagandán keresztül ismerik.

Ehhez keresünk szövetségeseket: olyan embereket, akik vállalják, hogy óriási ellenszélben is dolgoznak közös álmunkért, az igazságosabb, szolidárisabb, fenntarthatóbb hazáért, mindannyiunk Magyarországáért! Találkozzunk, ismerkedjünk meg jobban és mondd el, hogy te mit gondolsz, mit csináltunk jól és mit rosszul! Csatlakozz hozzánk, legyél te is ott velünk a kopogtatásokon, a kitelepüléseken, a fórumokon, építsünk együtt erős helyi közösségeket!

Sokat kell tanulnunk, de tudjuk, mi a dolgunk, és azt is, hogy ez csak veled együtt sikerülhet!

 

Csatlakozz a Párbeszéd közösségéhez: https://actionnetwork.org/forms/csatlakozz-hozzank

 

Szabó Tímea
Megosztás

A Párbeszéd továbbra is tiltakozik az Orbán-kormány hajléktalanokat sújtó intézkedése ellen

A Párbeszéd továbbra is tiltakozik az Orbán-kormány hajléktalanokat sújtó intézkedése ellen - mondta a párt társelnöke a Párbeszéd ételosztási akcióját beharangozó vasárnapi sajtótájékoztatón. Szabó Tímea emlékeztetett arra, hogy hétfőn tartják világszerte az emberi...
Tordai Bence
Megosztás

A Párbeszéd kezdeményezi a "hatnapos" munkahetek megszüntetését

A Párbeszéd törvényjavaslatban kezdeményezi, hogy ne legyen több "hatnapos" munkahét, a pihenőnapokat ne kelljen ledolgozni, a hosszú hétvégék minden napja legyen valódi munkaszüneti nap. Tordai Bence országgyűlési képviselő pénteken a Fidesz budapesti székháza előtt...
Karácsony Gergely
Megosztás

Karácsony: át kell rendezni az adórendszert

Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szerint át kell rendezni az adórendszert, a nettó bérszínvonal megőrzése mellett csökkenteni kell a munkáltatók foglalkoztatáshoz kapcsolódó adóterheit, továbbá az európai átlag szintjére kell emelni a társasági adót. Karácsony...
Karácsony Gergely
Megosztás

Karácsony: talpra kell állítani az egészségügyet!

Az alapoknál, a mentőknél és háziorvosoknál kezdené az egészségügy talpra állítását kormányon Karácsony Gergely , aki 50 százalékos béremelést is ígér. A lakosság ma egyre többet fizet magánellátásra. Kormányra kerülve az MSZP-Párbeszéd azt vállalja, hogy kétszeresére...
Karácsony Gergely
Megosztás

Karácsony feljelenti Orbánt

Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szerint vissza kell hozni Magyarországra a békét, ami nehéz lesz, mert a mai kormányzás ellenségképek kereséséről szól. Karácsony Gergely szerdán Salgótarjánban, a Változás szövetsége politikai nagygyűlésén azt mondta, "amikor...
Karácsony Gergely
Megosztás

Karácsony: akiknek fontos, hogy igazságos és szabad országban éljenek, azok ne hagyják magukat megfélemlíteni!

Orbán Viktor miniszterelnök március 15-i beszédében egy újabb határt lépett át azzal, hogy politikai és jogi szankciókkal fenyegette meg a változást akaró embereket - mondta az MSZP-Párbeszéd kormányfőjelöltje pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. Karácsony Gergely...
Karácsony Gergely
Megosztás

Karácsony: mindenki fogadja el az Erzsébet-utalványt, és utána szavazzon ránk

Karácsony Gergely , az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje reagált a Fidesz-féle téli rezsicsökkentésre és a nyugdíjasoknak szánt Erzsébet-utalványra. "Egész éves odafigyelésre, nem pedig választás előtti ajándékra lenne szüksége a nyugdíjasoknak. Orbán Viktor...
V. Naszályi Márta
Megosztás

A szmogot megelőzni kell!

A szmog kezdetén kellenek hatékony intézkedések, különben később már csak nyelhetjük a port és várhatjuk a szelet, de az ország és a főváros tiszta levegőjét nem alapozhatjuk arra, hogy várjuk a jó időt. 13 ezer ember hal meg évente és további évi 2,6 millió munkanap...
Karácsony Gergely
Megosztás

Karácsony: a magyar emberek érdekét kell szolgálnia az uniós forrásoknak!

Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szerint újra kell gondolni az uniós fejlesztési pályázatokat, hogy azok valóban a magyar emberek érdekét szolgálják-e, ezért kormányra kerülve azonnal felfüggesztenék az uniós kifizetéseket. Karácsony Gergely , aki a Párbeszéd...
Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt
Megosztás

Karácsony Gergely vállalásai: vagyonelkobzás, béremelés, oligarcha-adó, lakásfelújítások

Programbeszédet tartott Karácsony Gergely , az MSZP-Párbeszéd és a Liberálisok miniszterelnök-jelöltje. Csökkentett rezsikiadást, korszerű egészségügyet és oktatást ígér. A lopott vagyon visszajár - mondta, és bejelentette, hogy győzelmük esetén antikorrupciós...