Megosztás
2014.9.10. |
Az Európai Unió oktatásügyi, kulturális ifjúsági és állampolgári biztosának jelölték Navracsics Tibort. Az biztos, hogy főnöke sorozatos unióellenes kirohanásai és saját eddigi tevékenysége miatt a meghallgatások nem ígérnek sok jót. A magyar biztosjelöltnek csupa olyan feladat jutott, amelyek nemzeti hatáskörbe tartoznak, ami azt is jelenti, hogy nem veszik komolyan a magyar jelöltet. A pozíció tehát gyenge, épp ahogy a jelölt.
 
Nehéz lesz majd a kulturális sokszínűség mellett érvelni úgy, hogy itthon a politika megmondja, hogy mi az igazi kultúra, hogy az ifjúságot hogyan kell nevelni, és hogy az állampolgári önszerveződéseket az adóhivatal vagy más hatóságok közreműködésével akarja ellehetetleníteni. A civil társadalom felszámolására folyamatosan törekvő kormány minisztere erős ellenállásra számíthat a meghallgatások során, különös tekintettel a norvég civil alapot kezelő Ökotárs Alapítvány elleni – egész Európát megrázó – megfélemlítő rendőri fellépésre.
 
A jelölés önmagában – finoman szólva is – megosztja az európai parlamentet. Abban a testületben, ahol a demokratikus alapjogok természetesek, nehéz elvonatkoztatni attól, hogy Navracsics Tibor tevőleges részt vállalt az elmúlt évek rombolásában, az Alkotmánybíróság jogkörének korlátozásától kezdve, a bírák korai nyugdíjazásán át, a médiatörvényig. És a civilek elleni rendőrattak ellen sem emelt szót.
 
Mindezek után a politikai perverzió kategóriájába tartozna, ha megszavaznám Navracsics Tibor kinevezését. Ezt nem fogom megtenni.
 
 
 
Budapest, 2014. szeptember 10.
 
Jávor Benedek, az Együtt-PM Szövetség európai parlamenti képviselője