Jávor_Benedek
Megosztás
2015.3.13. |

 

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint az Európai Unió nem engedi, hogy Magyarország a közösségi jog figyelmen kívül hagyásával valósítsa meg a paksi atomerőmű bővítését.

 

 

    Jávor Benedek, az ellenzéki párt EP-képviselője pénteken Budapesten tartott sajtótájékoztatóján közölte: információi szerint az EU azért "vétózta meg" a paksi bővítésről szóló szerződést, mert abban nem biztosított a fűtőanyagok alternatív úton való beszerzése.

    Kijelentette: "a vétó" egyelőre nem a bővítésnek, hanem a kormány "titkosítási mániára" épülő politikájának a bukását jelenti. Az EU mostani kifogására ugyanis megoldást jelenthet az aktuális finn példa átvétele, vagyis az, ha - egy kezdeti garanciális időszak után - nyílt nemzetközi tenderen döntenének a fűtőanyag beszállítójáról - tette hozzá, megjegyezve, hogy ez a döntés elsősorban nem a magyar, hanem az orosz félen múlik, hiszen a fűtőanyag-beszerzés a projekt egyik legjövedelmezőbb része.

    A PM politikusa kiemelte, Brüsszel a paksi bővítéssel kapcsolatban "nem fog itt megállni", hanem maradéktalanul érvényt szerez majd az európai uniós jognak. Ez azt jelenti, hogy több akadály is nehezíti a beruházást: az EU versenyjogi biztosa tiltott állami támogatás gyanúja, a belső piaci biztos a nemzetközi tender elmaradása miatt vizsgálódik, továbbá egy kartelleljárás is zajlik az ügyben - mondta Jávor Benedek, aki szerint ezek a vizsgálatok megalapozottak, ezért a paksi atomerőmű bővítése a jelenlegi szerződéses formában nem valósítható meg.

    Kovács Zoltán kormányszóvivő pénteken közölte: a kormány várakozásai szerint az intenzív egyeztetéseket követően heteken belül véglegesítik a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos üzemanyag-szállításra vonatkozó szerződést, az Euratom észrevételeit figyelembe véve. A szóvivő hamisnak és teljesen félrevezetőnek nevezte a Financial Times című brit üzleti lap csütörtöki értesülését, miszerint leállította az Európai Unió a paksi erőmű bővítéséről Oroszországgal kötött 12 milliárd eurós megállapodás végrehajtását.

 

 

 

MTI 2015. március 13., péntek 11:54