Megosztás
2020.5.21. |

A Párbeszéd arra szólította fel a kormányt, hogy ne a bankokon, hanem az embereknek segítsen.

Barabás Richárd, a párt szóvivője csütörtöki online sajtótájékoztatóján elmondta, azt javasolják, hogy a bankok ne kaphassák vissza a járvány miatt befizetett különadójukat, ehelyett az állam ebből az összegből pótolja vissza az "önkormányzatoktól lenyúlt" forrásokat.

A szóvivő elmondta, azt is kérik, hogy az álláskeresési támogatás időtartamát emeljék kilenc hónapra, vezessenek be válságkezelő alapjövedelmet és osztrák mintára hozzanak létre egy, a helyi gazdaság élénkítésére szolgáló utalványrendszert.

Úgy fogalmazott: Orbán Viktor "mesterterve jellemzőn az szokott lenni", hogy közpénzből felvásárol valami fontosat, majd azt "átjátssza a haveroknak". Hozzátette, eddig legalább 450 milliárd forint "ment már ki az ablakon" a miniszterelnök "bankárálmára".

A politikus megjegyezte, a Budapest Bankot az állam áron felül, 215 milliárd forintért vásárolta meg, az MKB-t pedig 17 milliárd forintért, de utóbbinak 32 milliárd forintot támogatást is nyújtott.

Hangsúlyozta, a nem állami kézben lévő Takarékbank körülbelül 130 milliárd forint támogatást kapott és a rendelkezésre álló adatok alapján összesen több mint 150 milliárd forinttal tartozik az államnak.

 

(MTI)