Megosztás
2021.5.31. |

 

A Mátrai Erőmű területén és környezetében észlelhető környezetszennyezés következtében a Párbeszéd foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés és más bűncselekmények gyanúja miatt tett feljelentést, azonban pár héttel ezelőtt az eljárást megszüntették, ám a Gyöngyösi Ügyészség ezt a megszüntető határozatot 2021. május 19-én hatályon kívül helyezte. A Párbeszéd a fideszes oligarchák törvénytelenségeit nem hagyja annyiban, minden a természetet vagy akár az emberek egészségét veszélyeztető környezetszennyező beruházás esetében eljárást fog kezdeményezni.

 

A Párbeszéd feljelentést tett 2019 novemberében az akkor még Mészáros Lőrinc tulajdonában levő, ám azóta adósságokba taszított és kifosztott, a mostanra állam által visszavásárolt Mátrai Erőmű területén belül történt környezetkárosítás és más bűncselekmények miatt, ugyanis a Mészáros Lőrinchez köthető erőmű területén környezetszennyezés gyanúja vetődött fel, így bűzről, légszennyezésről és az Őzse-völgyi víztározó szennyezéséről érkeztek beszámolók, nem egy településről.

Pár hete a Párbeszéd azt a tájékoztatást kapta, hogy megszüntetik az eljárást a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt, így úgy tűnt, Mészáros Lőrincék megint megússzák, azonban a Gyöngyösi Járási Ügyészség hatályon kívül helyezte a megszüntető javaslatot, a nyomozást folytatják. Mint kiderült, a korábban kirendelt munkavédelmi szakértő – aki azt állapította meg, hogy nem történt sem veszélyt előidéző cselekmény, sem mulasztás – nem vizsgálta ki rendesen a szálakat, szakvéleményét nem megalapozottan készítette, mivel nem ismerte a többi, például orvosi vagy környezetvédelmi szakértő véleményét.

Az esetben egyébként több dolgozó tüneti kezelésre szorult, de olyanok is voltak, akik tartós betegségük mellett lettek rosszul a szennyezés során. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, Mészáros Lőrinc Mátrai Erőműve megkopasztottan, méregdrágán visszakerült az államhoz, de egy valami biztos: a felelősséget vállalni kell, legkésőbb pedig 2022-ben számolnia kell ezzel.

 

Kocsis-Cake Olivio,

a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese

 

(Fotó: wikipedia.hu)