Megosztás
2020.5.14. |

A Párbeszéd frakciója várhatóan nem szavazza meg az általa benyújtott klímavédelmi törvényjavaslatot, mert a párt szerint az legyengített és kiüresített formában kerül majd a parlament elé.

A Párbeszéd frakcióvezető-helyettese online sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy habár a törvényalkotási bizottság csütörtöki ülésén tárgysorozatba veheti az indítványt, de azt a Fidesz eddig benyújtott módosító javaslatai már "kiherélték, kibelezték". Tordai Bence hangsúlyozta, a pártjuk által meghatározott négy célból a kormánypárti módosító javaslatok hármat elvetettek, így egyedül a 2050-re kitűzött klímasemlegesség maradt benne az iratban.

Nem csak a célokat üresítették ki, de az eszközrendszert is, mert a korábban rögzített 14 pontos komplex intézkedéscsomagból tízet a Fidesz "egyszerűen kidobott" - fogalmazott. Ezek helyett három, olyan fideszes elképzelést "hegesztettek be", amelyeknek semmi érdemi hatásuk nincsen a klímavédelemi politikára - tette hozzá.

 

(MTI)