![Párbeszéd](https://parbeszedmagyarorszagert.hu/files/public/styles/post_photo/public/kepernyofoto_2018-06-26_-_16.29.56_0.png?itok=IspzWPaN)
Párbeszéd: az akadémiai vagyonra akarja a kormány rátenni a kezét
2019.3.5. |Mellár Tamás (Párbeszéd) úgy vélekedett, hogy az akadémiai intézetek "szétverésének" egyik oka, hogy a kormány szeretné rátenni a kezét 100-300 milliárd forintos akadémiai vagyonra.
A másik oka - folytatta -, hogy a következő uniós költségvetési periódusban főként közvetlenül az intézmények kapnak majd forrásokat, és jelenleg nincs olyan kutatóintézet, amely Fidesz-közeli, és képes lenne ezeket a forrásokat elnyerni. Ennek a lehetőségét szeretnék megteremteni - tette hozzá.
Szerinte az innovációt nem azokon kell számonkérni, akik az alap- és az alkalmazott kutatást végzik, hanem a kormányon és a vállalkozói szférán. Elmondta, a kormány többet is tehetne, mivel a kutatás-fejlesztési kiadások tavaly a GDP 1,3 százalékát tették ki, míg az uniós átlag 2 százalék felett van. Kitért arra is, az Akadémia költségvetése a GDP 0,1 százalékát sem teszi már ki.
MTI