Polt Péter
Megosztás
2018.11.12. |

Tordai Bence (Párbeszéd) arról kérdezte a legfőbb ügyészt, miért érinthetetlen Magyarországon az általa Putyin emberének nevezett Kiss Szilárd, kifogásolva, az ügyben tett feljelentésükben a nyomozást vádemelés nélkül zárták le.
    A maguk tevékenysége az igazságszolgáltatás szégyene - jelentette ki Polt Péternek; szavai szerint "az ügyészség egyszerűen elszabotálja a vádemelést a legfelháborítóbb fideszes bűnügyekben", ide sorolva az Elios-ügyben az Európai Unió csalás elleni hivatala által elvégzett vizsgálat dacára született döntést is.
    Polt Péter legfőbb ügyész hangsúlyozta, hogy mindkét ügyben volt nyomozás. Az általa név nélkül említett "szakdiplomata" ügyében a kifogásolt vízumok kérelmeit a vizsgálat idejére leselejtezték a Külügyminisztériumban - ismertette.
    Közlése szerint a másik ügyben a nyomozás során nem talált a Nemzeti Nyomozó iroda olyan bizonyítékot, amely alapján vádemelést javasolt volna. Jelezte, hogy erről a belügyminiszter tud a képviselőnek nyilatkozni.
    Viszonválaszában Tordai Bence szánalmas, semmitmondó magyarázkodásnak nevezte a választ, amiért a politikai és erkölcsi mellett büntetőjogi felelősséget visel a vádhatóság vezetője, akit rossz bohócnak nevezett, hozzátéve, "ha van még egy szemernyi tisztesség magában, azonnal benyújtja a lemondását".
    Polt Péter viszonválaszában azt közölte, az ügyészség a jogszabályoknak megfelelően működik, és vállalja döntéseiért a felelősséget; "ezek a döntések a tényeknek és a jogszabályoknak megfelelnek". 

 

MTI

Nézd meg a videót!

Csatlakozz!