Szabó Tímea
Megosztás
2018.3.13. |

Az MSZP-Párbeszéd szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke fián keresztül összeférhetetlen módon szerezte "majd 500 millió forintos" budai villáját, ami miatt le kell mondania tisztségéről.   

    Szakács László, az MSZP frakcióvezető-helyettese kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, Matolcsy György nem meri bevallani, hogy övé a szóban forgó villa, amelyet fia úgy tudott megvásárolni, hogy ahhoz az unokatestvére bankja adott hitelt.
    Mindez amellett, hogy összeférhetetlen etikailag és törvényesen is megkérdőjelezhető - jelentette ki, majd aláhúzta, Matolcsy Györgynek az MNB-n keresztül kellene felügyelnie a fiának kölcsönt adó bankot. "El tudjuk képzelni, mennyire lesz ellenőrizve ez a bank" - tette hozzá.
    A szocialista politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy a jegybank etikai kódexe szerint az MNB vezetőinek kerülniük kell minden olyan helyzetet, ami felveti a korrupció, pártatlanság lehetőségét. 
    Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, országgyűlési képviselő ugyanitt arról beszélt, hogy amikor Orbán Viktor miniszterelnök a családok évének nyilvánította 2018-at, akkor valójában "saját, illetve a haverjai családjaira" gondolhatott.
    Kiemelte, míg több millió család szenved, "közben Orbán Ráhel sorra szerzi meg a hoteleket, Orbán Viktor veje, Tiborcz István sorra nyúlja le a milliárdos uniós pályázatokat, Kósa Lajos sertéstelephez jut és most látjuk, hogy a Matolcsy-család is folyamatosan gyarapszik".
    A Párbeszéd politikusa kitért arra is, hogy a kormány még mindig nem segített 2 millió devizahitesnek, több mint 900 ezer végrehajtás van folyamatban, és több tízezer családot közvetlenül fenyeget a kilakoltatás.
    A kormány eközben a "bankok, a lopás és a luxus oldalán áll" - fogalmazott, és megerősítette, az MSZP-Párbeszéd kormányra kerülve felfüggesztené az összes végrehajtást az Európai Bizottság döntéséig, a devizaárfolyam-változásból eredő többletterheket pedig igazságosan elosztanák a bankok, az állam és az adósok között.
    Szakács László kérdésre válaszolva elmondta, jegybank elnökének és a kormányfőnek is tudnia kellett arról az egész világon "szemet szúró" összegről, amely felett sajtóhírek szerint Kósa Lajos rendelkezhetett, Orbán Viktornak pedig március 15-i beszédében szólnia is kell erről.
    Szabó Tímea egy másik kérdésre reagálva közölte, továbbra is folynak az ellenzéki egyeztetések, amelyek végére biztosan meg tudnak majd állapodni minden választókerületben.

 

MTI

 

Csatlakozz, hogy legyen Karácsony!