Megosztás
2019.4.20. |

A Párbeszéd Magyországért elnökségi tagja a Budakeszi Álomvölgy elnevezésű területen történt jogellenes építési munkálatok miatt feljelentést tesz környezetkárosítás bűntettének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A Natura 2000 besorolású területet a tulajdonosok elkerítették, abban betonoszlopokat helyeztek el és a patak folyásába is beavatkoztak, amellyel visszafordíthatatlan környezetkárosítás történt. Mindezt tették úgy, hogy a területen a helyi önkormányzat által hozott változtatási tilalom van érvényben 2020. május 9-ig.

A terület természetvédelmi szempontból olyan értékes élőhelynek minősül, amely magas faji sokféleséggel, ritka növény- és állatfajokkal rendelkezik, valamint vonuló madarak megállóhelye is.

Budakeszin nem ez az első beavatkozás a természetes környezetbe. 2016-ban adták át a 3,2 milliárd állami támogatásból épült helyi szennyvíztelepet, amely szintén védett terület, a Bodzás-árok érintettségével épült meg.

 

Hegyesi Beáta