Megosztás
2014.5.24. |

Bajnai Gordon, az Együtt-PM európai parlamenti (EP-) listavezetője szerint a vasárnapi voksoláson az is eldőlhet, hogy négy év múlva ki válthatja le az Orbán-kormányt: az erősödő Jobbik vagy egy megújuló európai ellenzék.

    A volt miniszterelnök erről a szombaton Budapesten tartott EP-kampányzáróján beszélt.
    Az Együtt-PM vezetője hangsúlyozta, az EP-választás tétje az is, hogy kik jeleníthetik meg a magyar érdekeket Brüsszelben, ha kell, akár a magyar kormánnyal szemben is. Bajnai Gordon szerint ha az elmúlt négy évben is az ő jelöltjeikhez hasonló EP-képviselői lettek volna Magyarországnak, akkor hatékonyabban lehetett volna fellépni az olyan jogsértések ellen, mint a "magánnyugdíj-pénztári megtakarítások elvétele, a nemzeti bank elleni támadások vagy a média kontrollálása".
    Bajnai Gordon úgy vélte, ahhoz, hogy négy év múlva egy megújult, megerősödött, modern és európai ellenzék váltsa le Orbán Viktort,  az ellenzéki pártoknak vissza kell szerezniük hitelességüket és a választók bizalmát. Ehhez pedig "új arcokra van szükség", olyanokra, amilyenek az Együtt-PM-ben is vannak - mondta. A volt kormányfő szerint vasárnap az is eldől, hogy a megújuló ellenzékben ki, mekkora súllyal vehet részt. 
    Jávor Benedek, az Együtt-PM EP-képviselőjelöltje elmondta, a szavazók vasárnap azt is eldönthetik, hogy Magyarország Európát választja-e, vagy a Fidesz és a Jobbik szándéka szerint Kelet felé fordul. Az Együtt-PM egy olyan átalakulásért dolgozik, amely Európát és azon belül Magyarországot is sikeressé teszi - fejtette ki.
    Szelényi Zsuzsa, a pártszövetség EP-listájának harmadik helyezettje mindezt azzal egészítette ki, hogy Magyarország mindig is Európába vágyott, az Együtt-PM segít beteljesíteni ezt a több százéves álmot, szemben a Fidesszel és a Jobbikkal, amelyeket csak partikuláris érdekek mozgatnak.
    Az Együtt-PM budai Batthyány téren tartott sajtótájékoztatója alatt a pártszövetség független országgyűlési képviselői egy hatalmas európai uniós zászlót engedtek le a Duna túlsó oldalán álló Országház főemeleti erkélyéről. Bajnai Gordon erről azt mondta, míg a Jobbik elégeti, vagy kidobja a parlamentből az EU zászlóját, a Fidesz házvezetése pedig eltávolítja azt az ülésteremből, addig ők büszkén kitűzik az európai lobogót. "Azt jelezzük ezzel, hogy európaiak és magyarok vagyunk és ezt a kettőt nem engedjük szembeállítani egymással" - fogalmazott.


MTI 2014. május 24., szombat 14:36

Fotó: MTI