Megosztás
2021.6.21. |

 

Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője írásban azt kérdezte a kormánytól: milyen segítséget kapnak azok, akiknek a kínai Sinopharm-oltás után nem indult be az ellenanyag-termelés a szervezetükben? A kínai oltást idehaza közel félmillió idős ember kapta meg, ám jelentős hányaduknál nulla ellenanyag termelődött, azaz két oltás után egyáltalán nem lettek védettek a vírussal szemben. Ezek után a kormány nemhogy magától nem rohan segíteni ezeknek az idős embereknek, de még kérdésre is az „oltásellenes baloldal”, „Magyarországon minden vakcina hatékony”, „a baloldalra nem lehet számítani” mantrát tolja Rétvári Bence államtitkár.

Karácsony Gergely főpolgármestert, a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjét nemrég megkeresték egy több mint 3 ezer főt számláló csoport vezetői, hogy beszámoljanak neki arról: maguk vagy hozzátartozóik Sinopharm-vakcinát kaptak, ám az ellenanyag-vizsgálatok negatív eredményt mutattak. Az általuk megosztott vizsgálatok alapján a 60 év felettiek 40 százaléka semmiféle ellenanyagot nem termelt. Azaz 10 idős emberből 4 nem védett azok között, akik Sinopharmot kaptak.

A sajtóban megjelent információk alapján azok a magyar állampolgárok, akiknél két kínai Sinopharm-oltás után sem alakult ki a megfelelő számú antitest – több esetben az antitestek szintje nulla –, Romániába vagy Szerbiába kénytelenek utazni, hogy ott vehessenek fel Pfizer-oltást. Ezeknél a személyeknél a két kínai oltás után semennyi antitest nem alakult ki, viszont a laborvizsgálatok kimutatták, hogy már egy Pfizer-oltást követően több százra ugrott az antitestérték.

A Párbeszéd követeli a kormánytól, hogy azonnal biztosítsa ezen honfitársainknak az ingyenes ellenanyag-vizsgálatot, és ha szükséges, a harmadik oltást!

 

Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője

 

(Fotó: pixabay.com)