Nincs másodrendű állampolgár!



„Az alapjövedelem annak az alkotmányos alapelvnek a kifejezése, hogy mindannyian egyenrangú tagjai vagyunk közös hazánknak, a Magyar Köztársaságnak.” 

Scheiring Gábor, az MMAA volt elnöke

 

Egy köztársaságban az állampolgárok egyenlők, a jog előtt egyenlők vagyunk, méltóságunk egyenlő.

Ugyanakkor, ha körülnézünk, azt látjuk, hogy ma Magyarország nem ilyen hely.

 

A Párbeszéd Magyarországért Párt és alapítványa, a Megújuló Magyarországért Alapítvány hosszú ideje támogatja az alapjövedelem eszméjét, és rendszeresen előáll olyan konkrét javaslatokkal, amelyek ténylegesen megvalósíthatóak az adott társadalmi-gazdasági keretek között. Folyamatosan fejlesztjük az alapjövedelem-programját, amely segítségével megteremthetjük a létbiztonságot, felszámolhatjuk a szegénységet, megvalósíthatjuk az állampolgári egyenlőségnek és szabadságnak egy olyan új dimenzióját, amely országunkat, politikai közösségünket szolidárisabbá és igazságosabbá, azaz erősebbé teszi.

 

Az alapjövedelem több mint szociálpolitika. Az alapjövedelem egy újbaloldali jövőkép.

A Párbeszéd Magyarországért és a Megújuló Magyarországért alapjövedelem javaslata a bizonyíték, hogy Magyarország lehet olyan hely,

  • ahol senkinek sem kell az éhezéstől félnie,
  • ahol senkinek sem kell kirakóst játszani a számlákkal,
  • ahol nem kell egyetlen nőnek sem félnie a gyermekvállalástól,
  • ahol nem kell egyetlen fiatalnak sem futószalagoknál robotolni, hogy kifizesse a tandíját,
  • ahol a minimálbér nem éhbér, hanem a tisztes megélhetés alapja.

50-100-150-250:

  • 50 ezer a gyerekeknek,
  • 100 ezer minden magyarországi felnőtt lakosnak,
  • 150 ezer a várandós anyáknak,
  • 250 ezres bruttó minimálbér a munkavállalóknak.

Az alapjövedelem nem megoldás mindenre:

  • nem vakolja ki a kórházakat, de segít kifizetni a számlát,
  • nem váltja ki a teljes szociálpolitikát, de radikálisan egyszerűsíti,
  • nem helyettesíti a beruházásokat, de élénkíti a keresletet,
  • nem ad többet a jól keresőknek, de létbiztonságot ad mindenkinek.

 

Az alapjövedelem a biztos alap.

Az alapjövedelem a lépcső, amelyen felfelé indulhatunk.

Az alapjövedelem az újbaloldal jövőképe, amely visszaállítja a hitet a köztársaságban, megerősíti az állampolgárok közötti bizalmat és megteremti az állampolgári esélyegyenlőséget.

Mert nincs másodrendű állampolgár!

Az alapjövedelem azt jelenti, a Magyar Köztársaság nem egy szűk elit játszótere, hanem mindannyiunk közös otthona.

El kell söpörnünk az Orbánok, Rogánok, Lázárok, Habonyok és Mészáros Lőrincek kiváltságos világát, és olyan országot kell építenünk, ahol mindenkinek egyenlő esélye van.

Valódi köztársaságot kell építenünk, ahol állampolgárként mindenki egyenlő.

Ez kínálja az alapjövedelem.

 

Bővebb információkat, tanulmányokat találhatsz a honlapunkon: www.alapjovedelmet.hu

 

A Párbeszéd Magyarországért és a MMAA (Megújuló Magyarországért Alapítvány) alapjövedelem koncepciója itt érhető el: https://mmaa.hu/2020/10/07/alapjovedelem-2021-ut-a-biztonsagba/

Kép: 
Szűrőtag: 
Hosszú cím: 
Javaslat az Alapjövedelem magyaroroszági bevezetésére